Indul a bokszsulink, mert készülünk a holnapra.

A mi bokszsulink kicsit rendhagyó, mert nem az alapállással, alapütésekkel, erőnléttel stb. kezdődik. Ezekről remek videók vannak a Youtube-on, ahol a legnagyobbak, Papp Laci, Énekes, Svasznek, Kovács András, Badari, Alvics oktatnak. A technikai rovatban nálunk is lehet óriásoktól tanulni. A mi első óránkat két gondolat vezérelte: 1. a védekezés fontossága; és hogy  2. a mi olvasóink már túl vannak az alapokon.

Az első órán tehát a védekezés négy alap formájából (lezárás, kilépés, hajlás, hárítás) a hajlásokkal foglalkozunk, amihez nagyon érdekes elvi adalékot adunk. A számok iránt vonzódó szakemberek kimutatták, hogy az a harcos, aki folyamatosan, és jól mozgatja a fejét és a felső testét, az ütések 70-80%-át is elkerüli még akkor is, ha mindezt behunyt szemmel tenné. A szemünk azért természetesen nyitva van és egy pillanatra sem veszítjük szem elől az ellenfelet és helyzetét.

Holnap látható lesz egy alapgyakorlat az egyik legfontosabb védekezési elem gyakorlásához.

Videó